Több tízezer forintot kaphat sok pedagógus, levelet küldött a minisztériumnak a szakszervezet Közoktatás
Eduline

Több tízezer forintot kaphat sok pedagógus, levelet küldött a minisztériumnak a szakszervezet

A köznevelési helyettes államtitkárnak és a szakképzési helyettes államtitkárnak is küldött levelet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), szerintük ugyanis nagy a bizonytalanság, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata alapján mit kell tennie annak a nyugdíj előtt álló pedagógusnak, akit 2017. január 1-én alkotmányellenesen nem soroltak be a pedagógus II. fokozatba.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa megsemmisítette a pedagógusminősítésről szóló kormányrendelet egy részét.

A köznevelési törvény 2013-tól vezette be az új előmeneteli rendszeren alapuló pedagógusi életpályát. Ennek alapján minden tanárnak minősítő vizsgát kell tennie, amelynek eredményétől függ a besorolása és a fizetése. Ez alól felmentették azokat, akiknek legfeljebb tíz tanévük volt hátra a nyugdíjig, de ez azzal járt, hogy a gyakornokság utáni legalacsonyabb fokozatba sorolták őket, függetlenül több évtizedes gyakorlatuktól és szakmai eredményeiktől. Aki ezt sérelmezte, az önként jelentkezhetett a minősítő vizsgára.

Később a kormány elrendelte, hogy a nyugdíj előtt állók kerüljenek a magasabb, „Pedagógus II.” fokozatba. Csakhogy ez nem vonatkozik azokra, akik korábban önként jelentkeztek vizsgára, de az sikertelen volt. Ez ellen tettek alkotmányos panaszt többen, mondván: egy nem kötelező vizsga eredménye alapján ne zárják ki őket az előléptetésből és a nyugdíjukba beszámító magasabb fizetésből.

Az Alkotmánybíróság ezt a passzust törölte, vagyis azoknak a nyugdíj előtt álló tanároknak is jár a feljebbsorolás már 2017. január 1-től, akik az önkéntes vizsgán valamiért nem feleltek meg.

34 éve tanít, de abba a kategóriába száműzték, ahol a friss diplomások kezdenek

„Harmincnégy éve tanítok, és ott vagyok a pedagógus I-es kategóriában, és nincs meg a pedagógus II-es minősítésem" - mondta az ATV-nek egy pedagógus, aki annak idején önként jelentkezett a minősítési vizsgára, ezért kimaradt a nyugdíj előtt álló tanárok, tanítók automatikus átsorolásából.

„Az Alkotmánybíróság által megállapított szöveg alapján minden pedagógus, akinek 2016. szeptember 1-jén a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig, és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év vagy annál kevesebb ideje volt hátra, 2017. január 1-jén jogosulttá vált a Pedagógus II. fokozatba történő automatikus átsorolásra. A Pedagógusok Szakszervezetéhez számos megkeresés, kérdés érkezett, azzal kapcsolatosan, hogy az érintett pedagógusoknak milyen kérelemmel kell kezdeményezniük az elmaradt besorolás végrehajtását, és azt hová kell benyújtaniuk” - írja a Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkárnak és Pölöskei Gábornénak, az NGM helyettes államtitkárának küldött levélben a Pedagógusok Szakszervezete.

Hozzáteszik: a Pedagógusok Szakszervezetének álláspontja az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát – külön kérés nélkül, hivatalból – köteles mindenki végrehajtani. Ebből következően az érintett pedagógusokat munkáltatójuknak hivatalból át kell sorolnia, méghozzá visszamenőleges hatállyal. Az érintettek részére a munkáltatónak ki kell fizetni a két illetmény közötti különbözet összegét, illetőleg az elmaradt illetmény különbözet után járó kamatot. Természetesen az elmaradt összeg megilleti azokat is, akiknek a foglalkoztatási jogviszonya idő közben bármilyen oknál fogva megszűnt.

Arra kérik a helyettes államtitkárokat, hogy tájékoztassák az érintett pedagógusokat arról, hogy az Alkotmánybíróság döntése alapján járó juttatást mikor kapják meg.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.