Idén többet költ a kormány a hit- és erkölcstan oktatásra Közoktatás
Eduline

Idén többet költ a kormány a hit- és erkölcstan oktatásra

Több mint másfél milliárd forinttal költ többet idén a kormány a hit-és erkölcstan oktatásra - írja a 444.hu a szerdai Magyar Közlönyre hivatkozva.

A kötelező etika- és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatást az állami iskolákban 2013-ban vezették be felmenő rendszerben. Az akkor 1. és 4. osztályban meghirdetett tantárgy a 2016-2017-es tanévre már mind a nyolc osztályban kötelező.

1,7 milliárddal megemeli a "Hit- és erkölcstan oktatás és tankönyvtámogatás" idei évre tervezett összegét - írják a megjelent kormányhatározatra hivatkozva. Az eredeti összeg 4,9 milliárd volt, ami az emeléssel így összesen 6,6 milliárdra nőtt.

Hasítanak az egyházak az iskolás gyerekek körében

Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik - derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből. Kató Csaba, a főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének szakmai vezetője az MTI-nek elmondta: a nem vallásos szülők döntése és bizalma egyszerre megtiszteltetés, evangelizációs lehetőség és olyan kihívás, amely egészen új szemléletet kíván a hitoktatóktól.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.