Mégis hatékony a mindennapos testnevelésóra? Közoktatás
Eduline

Mégis hatékony a mindennapos testnevelésóra?

A heti öt testnevelésóra pozitív hatással van a diákok fittségére - mondta Szilágyi Andrea, a Magyar Diáksportszövetség kommunikációs és marketingvezetője a Magyar Időknek.

A lapnak azt mondta, ha összehasonlítják a heti három és a heti öt testnevelésórán részt vevő diákok adatait, akkor látható, hogy 20-30 százalékkal jobb eredményeket produkáltak a fittségi tesztekben azok, akiknek több tornaórájuk volt, vagyis az emelt testnevelésóra-szám alapvetően pozitívan befolyásolta a diákok fittségi állapotát.

A diákok elhízásáról Szilágyi Andrea azt mondta, minden negyedik tanulót érinti ez a probléma, és az elmúlt három évben minden életkorban és mindkét nemnél nőtt az arányuk. Az érintett diákok állóképessége ugyanakkor javult, ami azért figyelemre méltó, mert rávilágít arra, hogy a rendszeres mozgás nagyot lendít az egészségi állapoton a súlytöbblet ellenére is – fogalmazott a szervezet munkatársa.

A mindennapos testnevelés egy torz ötlet - véli Vekerdy Tamás

Fontos lenne, hogy a gyerekek sokat mozoghassanak, de ahogy ez a kötelező mindennapos testnevelésben megvalósul, az gyakran többet árt, mint használ - véli Vekerdy Tamás pszichológus. "Az orvosok azt mondják, hogy napi fél óra séta több évvel hosszabbítja meg az életet. Gyerekeknek nyilván aktívabb mozgás szükséges, de megint csak: természetesen és örömmel!

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.