Mert vannak olyan tanítványaik, akiket egyszerűen nem tudnak megszeretni. Vannak szülők is, akiket ki nem állhatnak. A politikusokról ne is beszéljünk.

Akármennyire is tagadják,
nekik is vannak kedvenc tanítványaik...

...és vannak olyan diákok, akiket négy-hat-nyolc év alatt sem
tudnak megszeretni.

Na jó, van, aki ezt előszeretettel hangoztatja: hátul is van szemük. Valójában csak elég régóta tanítanak ahhoz, hogy tudják, mit szoktak csinálni a diákok órán/dolgozatírás közben/szünetben, ha a tanár éppen háttal áll nekik.

A szülők egy része teljesen kiborítja őket. Például a túlbuzgó, idegesítő SZMK-s (segítünk: szülői munkaközösség), a saját gyereke tökéletességét hajtogató apuka, a tanároknak egy-egy jobb félévi jegy reményében udvaroló anyuka és az összes szülőiről/fogadóóráról/fontos megbeszélésről hiányzó szülő.

Úgy tesznek, mint ha egyáltalán nem érdekelné őket,
pedig nagyon is kíváncsiak arra, mit gondolnak róluk a diákok.

Nekik ugyanolyan kellemetlen összefutni a tanítványaikkal az iskolán kívül
(értsd: szórakozóhelyen, patikában, abc-ben), mint a diákoknak.

El nem ismernék, de nekik is van életük az iskolán túl.
A fiatalabb tanárok péntek-szombat estéi például kísértetiesen hasonlítanak a 16-17 éves diákokéra.

Előfordul, hogy görcsbe rándul a gyomruk, amikor valamelyik politikus (megint)
elmondja a véleményét a tanárok munkájáról...

... és van, akinek nem a gyomra rándul görcsbe. Van, aki mérhetetlenül dühös lesz...
többnyire jogosan.