"Buliforradalom": diákfesztivált tartanak a Városligetben Közoktatás
Eduline

"Buliforradalom": diákfesztivált tartanak a Városligetben

Közéleti diákfesztivált rendeznek szeptember első hétvégéjén a Városligetben lévő Napozótéren, ahol beszélgetéseket, civil workshopokat tartanak többek között az oktatásról, az iskola demokráciáról és a kivándorlásról.

A rendezvényen (amelyet a szervezők a Facebookon a #buliforradalom hashtaggel jellemeznek) is több civil szervezet tart majd foglalkozásokat a résztvevőknek, mint például: Greenpeace, UNICEF, TASZ, atlatszo.hu, K-Monitor, NANE, Tanítanék, A Város Mindenkié.

„Témáink között szerepel majd az oktatás, az egészségügy, a kivándorlás, a környezetvédelem, az iskolai demokrácia és a korrupció is. Ezeket panelbeszélgetésekben dolgozzuk majd fel, ahol a diák résztvevők mellett az adott területen jártas szakemberek beszélnek majd, mint például Ceglédi Zoltán, Radó Péter, illetve L. Ritók Nóra” - írják. A fesztivált középiskolás és egyetemista diákok szervezik, kötelező belépődíj pedig nem lesz.

"A bő két napos, non-stop program költsége valamivel alacsonyabb, mint 4 millió Ft, amely összeg egyébként a 2017-es vizes világbajnokság utókampányfilm egyetlen másodpercének ára. Reményeink szerint a technikai költségeknél valamivel magasabb összeg gyűlik össze a felajánlásokból, mivel a fennmaradó összeget az Igazgyöngy Alapítványnak ajánljuk fel, hátrányos helyzetű diákok megsegítésére" - írják a rendezők.

Most rajtatok a sor: iskolaszerekkel segíthetitek a rászoruló gyerekeket

Iskolaszereket és felszereléseket vár az Igazgyöngy Alapítvány, hogy segíthessen a rászoruló gyerekeknek. L. Rirók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője arra kéri a jó (jobb) helyzetben lévő diákokat, családokat, osztályokat, hogy feleslegessé vált tornafelszerelésüket, tolltartójukat, tornazsákjukat, íróeszközeiket gyűjtsék össze és ajánlják fel azoknak, akik kevésbé szerencsések, és nem tehetik meg, hogy iskolaszereket vásároljanak.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.