Alkotmánybírósághoz fordultak: a központosítás nehézségeket és lassú ügyintézést hozott Közoktatás
Eduline

Alkotmánybírósághoz fordultak: a központosítás nehézségeket és lassú ügyintézést hozott

Egy évvel ezelőtt döntött úgy a csömöri képviselő-testület, hogy nem fogadja el az oktatás államosításának újabb lépcsőfokát, és pert indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen.

A településvezető szerint a központosítás nehézségeket és lassú ügyintézést hozott, és egyre nehezebb érvényesíteni a gyerekek érdekeit, pedig mint mondta, az iskolának erről kellene szólnia - írja a HírTV. Csömör azt kifogásolta a perben, hogy a szabályozás másokkal, például egyházakkal, nemzetiségekkel, de még magánszemélyekkel szemben is megengedő, miközben teljesen kizárja az önkormányzatot a fenntartói körből, ez pedig alaptörvény-ellenes.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elfogadta a település érveit, január 8-ával felfüggesztette a pert, és az Alkotmánybírósághoz fordult.

„Amennyiben az Alkotmánybíróság úgy dönt, hogy ez az észrevétel jogos, akkor két lehetőség van. Az egyik az, hogy alkotmányt lehet módosítani, hogy mikor és hogyan, azt most nem tudom megmondani. A másik pedig az, hogy bizony akkor vissza kell adni azoknak a településeknek az iskolákat, akik szeretnék működtetni és fenntartani - mutatott rá Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, legfeljebb kilencven napon belül el kell elbírálnia a bírósági beadványt.

Ilyen lesz a középiskolai írásbeli felvételi: öt kérdés és öt válasz

Pontosan hogy is zajlik a középiskolai központi felvételi? Kik írhatnak pótvizsgát, és mikor érkezik a hivatalos eredmény? Minden, amit a 2018-as központi felvételiről tudni kell. Mikor tartják a vizsgákat? A tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat: - a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.