Kivonják a forgalomból a botrányos történelemkönyveket Közoktatás
Eduline

Kivonják a forgalomból a botrányos történelemkönyveket

Bánhegyi Ferenc botrányos történelemkönyvét kivonják három évfolyamból – írta a Népszabadság.

Kivonják Bánhegyi Ferenc nagy tiltakozást kiváltó történelemkönyveit az általános iskolák ötödik, hatodik és hetedik osztályaiból. A nyolcadik évfolyamban marad az egyébként leginkább vitatott kötet, de azt módosítják – írta a Népszabadság.

Bánhegyi könyve többek között rokonszenves figuraként ábrázolta Hitlert, Horthy Miklóst pedig idealizálta, és úgy kerülhetett az iskolások kezébe, hogy tavaly egy minisztériumi utasítás előírta, hogy az iskolák csak szűkített tankönyvjegyzékből választhatnak, ez pedig azt jelentette, hogy csak az állam által felvásárolt Apáczai Kiadó köteteiből lehet választani, Bánhegyi könyveit is ez a kiadó adta ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.