Vizsgálja a Klik a dunaújvárosi iskolai vécépucolás ügyét Közoktatás
MTI

Vizsgálja a Klik a dunaújvárosi iskolai vécépucolás ügyét

Vizsgálatot indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ illetékes tankerülete a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában, mivel péntek délután szülők jelezték, hogy tanítók vécétakarítására köteleztek 3. évfolyamos tanulókat - közölte a Klik sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

A Klik közleményében leszögezte, hogy minden az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, a diákok jogait, személyiségfejlődését és érdekeit sértő megnyilvánulást, pedagógiai módszert elítél.

A Dunaújvárosi Tankerület soron kívül foglalkozik az üggyel, a vizsgálat lezárása után az állami intézményfenntartó megteszi a megfelelő jogi lépéseket, amennyiben ez szükséges - olvasható a közleményben.

Először egy dunaújvárosi portál, a castellum.do számolt be az esetről, miszerint csütörtökön a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik osztályfőnöke több tanár és a takarítónő asszisztálásával harmadikos fiúkkal takaríttatta ki az összerondított mellékhelyiséget az első szünetben. Az eset szülői felháborodást váltott ki.

Rideg István, az intézmény igazgatója az iskola honlapján olvasható közleményben arról tájékoztatta a szülőket, hogy az "intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat" feltétlenül szeretnék kivizsgálni. Erről már egyeztettek a szülői szervezet egyik képviselőjével.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.