Végleg kiszáll az állam az AKG-ból Közoktatás
Eduline

Végleg kiszáll az állam az AKG-ból

Hároméves vita végére tesz pontot az a kormányhatározat, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg: a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) végleg függetlenedik az államtól.

"Az állam minden eddig gyakorolt jogát átadja az AKG tantestülete által létrehozott AKG Egyesületnek. A 2011 óta tartó, a fenntartó jogállásával és személyével kapcsolatos vita ért véget" - olvasható az intézmény oldalán.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely leszögezi: az Emberi Erőforrások Minisztériuma átadja az alapítói jogokat az egyesületnek, amelynek az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban lévő 100 százalékos állami üzletrészt is értékesíti az állam.

Hosszú vita ért véget

Az Alkotmánybíróság 2012 májusában akadályozta meg, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium. 2011 májusában a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint állami tulajdonba kerültek volna azok az alapítványok, amelyeket korábban az állam valamilyen más alapítóval közösen hozott létre. Ez érintette volna az egyik legelső alternatív iskola fenntartóját, a 24 éve működő AKG Alapítványt is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?