Valamire készülnek az elégedetlen tanárok, tegnap már össze is ültek Közoktatás
Eduline

Valamire készülnek az elégedetlen tanárok, tegnap már össze is ültek

Kilépnének az online térből, és valódi akciókat szerveznének a hermanosokhoz csatlakozó pedagógusok. Meg is volt az első személyes találkozó.

 

„Minden eszközt felhasználva” vessenek véget a köznevelés tarthatatlan állapotának – erről határoztak egy személyes szombati egyeztetésen intézményvezetők és pedagógusok a nol.hu szerint.

A tanácskozást a Pedagógusok Szakszervezete tartotta, és a hermanosok leveléhez csatlakozó mintegy 100 intézmény képviselőit hívták meg rá.

A lap szerint az ott elhangzottak alapján akár utcai tiltakozás is szerveződhet.

A tiltakozó pedagógusok szombat dél körül gyűltek össze, amikor Czunyiné Bertalan Judit sajtótájékoztatón jelentette be a tanárok adminisztratív terheinek csökkentését, Balog Zoltán pedig összehívta a Közoktatási Kerekasztalt.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.