Ismét készül valamire a kormány a szakképzésben? Közoktatás
eduline/mti

Ismét készül valamire a kormány a szakképzésben?

Erre is utalhatnak a nemzetgazdasági miniszter mai szavai.

A szakképzés minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb fejlesztésére van szükség, a többi között azért, mert a gazdaság igényeinek megfelelő, képzett munkavállalók nélkül elképzelhetetlen a foglalkoztatás további bővüléséhez szükséges termelékenység-emelés - mondta a nemzetgazdasági miniszter az Európai szakképzési hét rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén.

Parragh László a kereskedelmi és iparkamara elnöke nemrég arról beszélt, hogy minden rendben van a hazai szakképzéssel.

Varga példaként említette a digitális átalakulással járó kihívásokat. Elmondta: a digitalizáció elterjedése miatt a 4 millió magyarországi munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg.

A képzésnek tehát fel kell készítenie a munkavállalókat arra is, hogy képesek legyenek új szakmákban elhelyezkedni - hangsúlyozta, hozzátéve: a technológiai fejlesztésekhez és a kapacitások bővítéséhez is elengedhetetlen a szakképzett munkaerő.

Navracsics Tibor, oktatásért is felelős EU-biztos szintén ezen a rendezvényen arról beszélt, hogy a cégek 40 százaléka küzd az Európai Unióban a szakképzett munkaerő hiányával, és egyre erősebb a felismerés, hogy többet kell befektetni az oktatásba, korszerűsíteni kell az oktatás szerkezetét és tartalmát.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.