Vádat emeltek a budai iskolást zsarolók ellen Közoktatás
Eduline

Vádat emeltek a budai iskolást zsarolók ellen

Pénzt és műszaki cikkeket követeltek iskolatársuktól, most vádat emeltek ellenük.

Vádat emelt az ügyészség három tizenéves budai diák ellen, akik egyik társuktól 250 ezer forintot zsaroltak ki.

A 16-17 éves diúk még tavaly ősszel kezdték zsarolni egyik iskolatársukat azzal, hogy birtokukban van egy fotó, amin a sértett dohányzik, és ha nem fizet, megmutatják a szüleinek.

A zsarolók első körben 150 ezer forintot értékben csaltak ki készpénzt és műszaki cikkeket a diáktól, ám ezután sem álltak le. Egyikük egy kamu profillal jelentkezett, hogy leállítja a zsarolókat 90 ezer forintért.

Az ügyészség a fiatalokat zsarolás bűntettével vádolja, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja a bíróságnak.

(444)

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.