2013. július. 07. 03:00 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 06. 17:43 Közoktatás

Újabb iskolát támadtak meg Nigériában

Iszlám szélsőségesek megöltek 29 diákot és egy tanárt egy bentlakásos középiskolában Nigéria északkeleti részén...

Iszlám szélsőségesek megöltek 29 diákot és egy tanárt egy bentlakásos középiskolában Nigéria északkeleti részén szombat hajnalban. A támadás Yobe szövetségi állam Mamudo településén történt. A túlélőket égési sérülésekkel és lőfegyverektől származó sebesülésekkel látták el. Szemtanúk beszámolója szerint egyeseket élve elégettek a támadók. 

Egy helybeli földműves, aki két fiát vesztette el, kijelentette, hogy további három gyerekét kiveszi az iskolából. Mint mondta, a hatóságok nem védik az iskolákat annak ellenére, hogy több ezer katonát vezényeltek a három, északkeleti szövetségi államba (Adamawa, Borno, Yobe) a rendkívüli állapot májusi kihirdetése óta. 

A három államban a rendkívüli állapot bevezetése után a hadsereg nagyszabású offenzívát folytatott az önálló iszlám állam létrehozásáért küzdő Boko Haram szélsőséges szervezet ellen. A szélsőségesek 2010 óta több tucatnyi iskolát gyújtottak fel. Támadásaik 1600 halálos áldozata között számtalan diák is volt.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.