Újabb hír az elrabolt nigériai diákokról Közoktatás
MTI

Újabb hír az elrabolt nigériai diákokról

Nigériában 2014-ben elrabolt diáklányokról tett közzé vasárnap videofelvételt a Boko Haram iszlamista terrorszervezet, amely közölte azt is, hogy néhányan már meghaltak a hadsereg légi csapásaiban.

Chibok városból nagyon sok lányt hurcoltak el 2014. áprilisában, mintegy 200 azóta sem került elő közülük. A felvételen egy tucatnyi, lefátyolozott lány látható egy álarcos férfi társaságában.

Az egyik lány megnevezte magát, és elmondta a terroristák által betanított szöveget, kérve a kormányt, hogy engedje el a Boko Haram elfogott embereit, és akkor ők is kiszabadulhatnak.

A terroristák szóvivője közölte, hogy a lányok közül mintegy negyvenet férjhez adtak, néhányan pedig életüket vesztették, amikor a nigériai légierő bombázta a Boko Haram rejtekhelyeit a Sambisa erdőségben.

Állítása alátámasztására azonosítatlan holttesteket is mutattak a felvételeken. A szóvivő fenyegetőzött, hogy ha a kormány megpróbálja erővel kiszabadítani a lányokat, akkor végeznek velük. A hadsereg egyelőre nem reagált a felvételre.

A fotón a lányok kiszabadításáért indult nemzetközi mozgalom egyik akciója látható világsztárokkal.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.