Új tantárgy a szakgimnáziumokban: kötelező lesz a pénzügyi tudatosság elsajátítása Közoktatás
MTI

Új tantárgy a szakgimnáziumokban: kötelező lesz a pénzügyi tudatosság elsajátítása

Újabb változás a szakgimnáziumokban.

Idén szeptembertől már minden szakgimnázium tantárgyi keretek között nevelheti diákjait pénzügyi tudatosságra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten a III. PénzSztár konferencián.

Pölöskei Gáborné kifejtette: a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével elkészültek a tankönyvek, a kerettanterv, és egy-két intézményben a mostani 9. évfolyamosoknál kísérleti jelleggel már elindult a pénzügyi tudatosságra nevelő új tantárgy oktatása. Jelenleg értékelik a kezdeményezés eredményeit, 2017. szeptember 1-jétől pedig minden 10. évfolyamba lépő diák fél év vállalkozói ismeret és fél év pénzügyi ismeret elsajátítását kezdi meg.

A türelmetlenség a gyakornokok gyengesége, pedig megéri várni - interjú

A Magyar Telekom már több mint háromezer gyakornokot alkalmazott az évek során, akik közül sokakat alkalmazott a cég. Somorjai Éva másfél évtizedes vezetői tapasztalata iránymutató lehet azok számára, akik szeretnék minél sikeresebben tölteni gyakornoki éveiket, hogy utána a munka világában is könnyen megállják a helyüket.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.