Új elnököt neveztek ki a Klik élére: Pölöskei Gáborné távozik Közoktatás
MTI

Új elnököt neveztek ki a Klik élére: Pölöskei Gáborné távozik

Pénteken jött az első hír, hogy változás lehet, hétfőn már léptek is.

Az emberi erőforrások minisztere január 16-ával Solti Pétert, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztost bízza meg a Klebelsberg Központ elnöki feladatainak ellátásával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közleményben az MTI-vel.

A központ szakmai elnökhelyettese Hajnal Gabriella lesz, a pénzügyi feladatokat a szervezet gazdasági elnökhelyettese, Kotán Attila irányítja a továbbiakban is.

Pénteken a Magyar Nemzet nyomán írtuk meg, hogy Pölöskei Gáborné távozhat a posztjáról, amit tavaly tavasz óta lát el.

Azt egyelőre nem lehet tudni, miért távozik az eddigi vezető.
„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.