Tüntetnek az algyői szülők az új igazgató ellen Közoktatás
Eduline

Tüntetnek az algyői szülők az új igazgató ellen

Nem fogadják el az Emberi Erőforrások MInisztériumának döntését.

Az algyői szülői munkaközösség vezetőjének szervezésében ma 18 órától demonstrációt tartanak a szülők a Fehér Ignác Általános Iskola előtt - értesült a Délmagyar.

Nemrég az Emmi Gondáné Pál Ildikót nevezte ki az iskola élére annak ellenére, hogy a szülők és a tantestület sem támogatta. Gondáné pályázatát ráadásul korábban már többször elutasították az érintettek, döntési joga azonban csak a tárcának van.

A tüntetésen a kinevezésre váró új igazgató pályázatát is felolvassák majd, szeirntük ebből ugyanis kiderül, hogy nem alkalmas az iskola vezetésére.

Újabb botrány az igazgatóválasztások körül: Algyőn is áll a bál

Az önkormányzat, a szülői munkaközösség és a tantestület akarata ellenére is Gondáné Pál Ildikó pályázatát minősítette sikeresnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az algyői Fehér Ignác Általános Iskola élére - írja a Délmagyarország. A lap azt írja, az igazgatói poszt körüli kálvária két éve kezdődött.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.