2012. június. 19. 22:06 Eduline Utolsó frissítés: 2012. június. 19. 17:10 Közoktatás

"Túléltünk megint egy tanévet"

Vége. Túléltünk megint egy tanévet. Az iskolánk életében ez volt a tizenkettedik.

Vége. Túléltünk megint egy tanévet. Az iskolánk életében ez volt a tizenkettedik. Iskolaigazgatóként próbálom magamban visszakeresni, mikor kapcsolódott az „ezt is túléltük” érzése a tanévzáráshoz. Talán az alapítványi iskolánk első három évében volt úgy, hogy felhőtlenül örülhettem a befejezéskor.

Amikor az állami támogatás még nem kérdőjeleződött meg és nem is csökkent. Amikor még meg lehetett tervezni egy költségvetést az adott tanévre, és nem kellett görcsbe szorult gyomorral várni a mindenkori költségvetési törvény elfogadását. Amikor még a hátrányos helyzetű gyerekeknek is biztos helye volt az oktatásunkban, és nem arra ösztönözték a fenntartót a rendelkezések, hogy csak azt vegye fel, aki fizetni tud. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének írását a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.