2011. november. 16. 03:33 Eduline Utolsó frissítés: 2011. november. 15. 21:23 Közoktatás

Túl drága a tankönyv, saját munkafüzeteket készítenek a tanárok?

Három minnesotai matematikatanár megelégelte, hogy évente 200 ezer dollárt, vagyis 40 millió forintot költ az...

Három minnesotai matematikatanár megelégelte, hogy évente 200 ezer dollárt, vagyis 40 millió forintot költ az iskolakerület tankönyvekre, amelyek ráadásul nem is követik a tantervet. Ezért elhatározták, hogy nyáron saját könyvet írnak tanítványaiknak – számolt be a Huffington Post.

Egyenként száz munkaórát töltöttek az írással, amelynek költsége 5 millió forint volt, vagyis a három pedagógus 35 milliót spórolt az iskolakerületnek. A tankönyvet az internetről lehet letölteni és kinyomtatni; nagy előnye, hogy a tantervi igényeknek megfelelően folyamatosan frissíthető.

„A korábbi tankönyvek igen drágák voltak – egyenként 65 dollárba, vagyis 13 ezer forintba kerültek –, ráadásul olyan fejezetek is voltak bennük, amelyeket nem is tanítottunk, mert az állami vizsgákon nem kérték” – magyarázta a Blaine High School egyik matematikatanára, aki részt vett az online tankönyv megírásában.

A tanárok azért szeretik a saját maguk írt könyveket, mert így nagyobb felelősséget tudnak vállalni azért, amit megtanítanak – és a tapasztalatok szerint diákjaik jobban is teljesítenek a vizsgákon. A minnesotai Byron High School 11. osztályosainak például 2007-ben még csak a harmada teljesítette az állami követelményeket matematikából, 2010-ben viszont már kétharmaduk – köszönhetően a saját tanáraik által írt tankönyveknek.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.