Megdöbbenő adat: több mint kétezer iskolát zártak be tíz év alatt Közoktatás
MTI

Megdöbbenő adat: több mint kétezer iskolát zártak be tíz év alatt

Több mint kétezer iskola szűnt meg Magyarországon az elmúlt tíz évben, és ugyanezen idő alatt nyolcszáz új oktatási intézményt nyitottak - írta a Magyar Nemzet pénteken az Oktatási Hivataltól kikért adatokra hivatkozva.

A legtöbb intézményt, 783-at 2007-ben szüntettek meg, viszont ekkor alapították a legtöbbet is, bár számot a lap nem közölt. Egy évvel később 260, 2011-ben 175 iskola zárta be kapuit, 2015-ben pedig 300.

A lap utóbbi adattal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez nem tényleges megszüntetést jelent, mivel a szakképző középiskolák az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerültek.

Setényi János oktatáskutató a Magyar Nemzetnek azt mondta: a kevesebb gyermek miatt kevesebb iskolára és tanárra van szükség, ami megtakarítást jelent az államnak, ha ezt a forrást nem vonják ki az oktatásból, akkor azt a legnehezebb körülmények között dolgozó iskolák fejlesztésére lehetne fordítani.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.