Tiltakozó diákok fórumoznak szombaton Közoktatás
Eduline

Tiltakozó diákok fórumoznak szombaton

A Független Diákparlament a szakmai érettségire és a lex CEU-ra koncentrál.

A Független Diákparlament úgy határozott, hogy június 3-án szombaton 9 órától országos diákfórumot tart Budapesten, a CEU Konferenciaközpontjában, amelyre az ország különböző pontjairól közel 100 diák jelezte részvételét - áll a szervezet közleményében.

A Független Diákparlament a közlemény szerint főleg a kötelezővé tett szakmai érettségikról fog tárgyalni, amiről a szervezet kijelentette, hogy törvénysértő módon lett megszervezve.

A fórum témája lesz még a CEU-ügy is: mint írják, elfogadhatatlannak tartják, hogy politikai alapon zárassanak be egy egyetemet Magyarországon.

 

Nem csak hogy marad a CEU, de további tervei is vannak

Kedd fél egyre sajtótájékoztatót hívott össze a CEU. Az eseményen részt vett Michael Ignatieff, az egyetem elnök-rektora, Enyedi Zsolt, magyar ügyekért felelős rektorhelyettes, illetve Fodor Éva és Liviu Matei rektorhelyettesek. A CEU vezetői ígérik, maradnak, minden a megszokott rendben zajlik, nyáron pedig egy komoly konferenciával készülnek.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.