Teljesen kivetkőzött magából a texasi tanár, agyba-főbe verte a diákot Közoktatás
Eduline

Teljesen kivetkőzött magából a texasi tanár, agyba-főbe verte a diákot

Az esetet videóra vették a tanárnő bíróság elé áll.

Letartóztatták azt a 63 éves tanárt, aki magából kivetkőzve ütlegelt egy diákot.

A geometriát tanító pedagógust az eset után letartóztatták, és 2500 dollár ellenében szabadlábon védekezhet.

Az egyébként nem derült ki, mint húzta fel ennyire magát a tanár, bár úgysem szolgálna mentségül.

A videót a hvg.hu találta.

Nemrég egy zalaegerszegi tanár pofonját vették videóra, azzal kapcsolatban is nyomoz a rendőrség.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.