Tanárok kerülhetnek az utcára Szlovákiában Közoktatás
Eduline

Tanárok kerülhetnek az utcára Szlovákiában

Iskolákat zárnak be Szlovákiában, és tanárok tömegeit küldhetik el. Cserébe fizetésemelést ígérnek azoknak, akiknek megmarad a munkájuk.

Az új szlovák kormány beruházásokért felelős minisztere szerint a jelenleginél kevesebb iskolára van szükség, ezért többet be is fognak zárni, és tanárokat bocsátanak el – írja az Új Szó.

Peter Pellegrini az OECD-re hivatkozik, mely szerinte megállapította, hogy Szlovákiában túl kevés diák jut egy tanárra. Szerinte majd ha kevesebb lesz a tanár, akkor emelkedhetnek a bérek.

Kapcsolódó cikkek

Még tavasszal is tiltakoznak a szlovákiai tanárok

Magyar nyelvű iskolákat is féltenek a tüntetők

A szlovákiai tanárok már hónapok óta tüntetnek, év elején még sztrájk is volt, és főleg az alacsony bérek miatt elégedetlenek.

Múlt kedden ismét több ezren tüntettek Pozsonyban, a mostani bejelentés pedig az Új Szó szerint olaj lehet a tűzre.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.