2013. február. 18. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 18. 12:58 Közoktatás

Tanárnőt bántalmazott két szülő egy VII. kerületi iskolában

Két nőt állítottak elő a rendőrök hétfő délelőtt egy VII.

Két nőt állítottak elő a rendőrök hétfő délelőtt egy VII. kerületi általános iskolából az egyik tanárnő bántalmazása miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.

Elmondta: a két nő délelőtt 10 óra körül ment be az iskolába, hogy az egyikőjük fiát ért sérelmek miatt kérdőre vonják az egyik tanárnőt. A két nő megfenyegette és lökdösni kezdte a tanárnőt. 

 A rendőrök a két nőt előállították, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.