41 magyar iskola zárhat be Szlovákiában: csak félsikert értek el a tiltakozók Közoktatás
Eduline

41 magyar iskola zárhat be Szlovákiában: csak félsikert értek el a tiltakozók

41 magyar iskola zárhat be Szlovákiában, miután egy utolsó pillanatban beadott módosítás csak az alsó tagozatokat mentené meg.

A szlovákiai tanárok a béremelésül mellett a minimum létszámokra vonatkozó tervezet ellen is tiltakoztak az elmúlt hónapokban, de úgy tűnik, csak félsikert értek el.

A minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelkezést még 2013-ban fogadta el a pozsonyi kormány, és idén szeptemberben lép majd életbe. Ez alapján ősztől a szlovák iskolákban 11 tanulóval, a nemzetiségi alapiskolákban pedig legkevesebb 9 gyerekkel lehet első osztályt nyitni. A jogszabály a felső tagozaton a minimális osztálylétszámot 15 főben szabta meg, a nemzetiségi iskolák pedig legalább 13 tanulóval indíthatnak ötödik osztályt – írja az Új Szó.

 

Ez alapján 41 magyar iskola nem nyithatna felsős osztályt a következő tanévben a lap szerint, ami akár a bezárásukat is jelentheti.

Ez lehetett volna több is, de egy utolsó pillanatban beadott módosítás az alsó tagozatos iskolákat kivenné a rendelkezés alól, így valószínűleg 5. osztály alatt megmenekülnének az osztályok. Így azok az iskolák, amelyek csak alsós osztályokat indítanak, de létszámhiánnyal küzdenek, egyelőre megmenekülnének.

 

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket Érettségi-felvételi Székács Linda

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket

Az elmúlt évek legjobb érettségi vizsgaátlagát produkálta az idén érettségiző több mint 141 ezer tanuló. Csökkent a bukások száma, tavalyhoz képest matekból, töriből és magyarból is javítottak, ellenben az idegen nyelvekből rontottak a középszintesek. Összeszedtük, hogyan teljesítettek a főbb tárgyakból azok, akik idén tavasszal érettségiztek.