13 éves diákját zaklathatta szexuálisan egy isaszegi tanár Közoktatás
MTI

13 éves diákját zaklathatta szexuálisan egy isaszegi tanár

Letartóztatott a rendőrség egy isaszegi pedagógust azzal a gyanúval, hogy 13 éves diákját zaklatta.

Szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a bíróság a Gödöllői Járási Ügyészség indítványára még április 7-én rendelte el egy isaszegi tanár előzetes letartóztatását. Hozzátette, hogy erre azért volt szükség, mert fennállt a sértett vagy a tanúk befolyásolásának lehetősége.

A szóvivő az MTI kérdésére megerősítette, hogy a gyanú szerint a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves tanítványával.

A Blikk értesülése szerint a kislány édesanyja fordult a rendőrséghez, miután a lánya telefonjában a középkorú férfi által küldött kompromittáló üzeneteket és fényképeket talált.

„Nem hiszek abban, hogy minden osztályban ugyanazt kell tanítani"

Miért van helye a kortárs irodalomnak már a kilencedikes irodalomórákon is? Mit olvasnak szívesen a tizenévesek? Ady vagy inkább Kosztolányi a nagy kedvenc a "kötelezők" közül? Mennyi idő alatt lehet ráébreszteni a diákokat arra, hogy a kreativitás menő? Szabó Rolanddal, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.