Szeptember 1-jére minden diák megkapja a könyveket Közoktatás
MTI

Szeptember 1-jére minden diák megkapja a könyveket

Augusztus 3. és 25. között minden iskola megkapja a szükséges tankönyveket, amelyeket azután a tankönyvfelelősök szeptember 1-jéig átadnak a diákoknak, illetve a szülőknek - közölte Hegedüs István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tankönyvellátásért felelős miniszteri biztosa.

A miniszteri biztos elmondta: az idén 12,3 millió tankönyvet rendeltek az iskolák, s az átlagos tankönyvár ezer forint alá csökkent.

Szeptembertől 800 ezer diák kap ingyenesen tankönyvet, egyrészt alanyi jogon az 1-3. osztályos tanulók, illetve normatív támogatásként 4. osztálytól a diákok fele részesül ebben a kedvezményben.

Idővel felmenő rendszerben az 1-8. évfolyamokon minden diák ingyenesen kapja majd meg a tankönyveket - tette hozzá a miniszteri biztos. Kitért arra: az idén 1,2 millió diáknak kell megkapnia tanévkezdésre a szükséges könyveket.

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója a tavalyi ellátási problémákkal kapcsolatban azt mondta: szeptember 1-jére minden diák táskájában ott lesznek a szükséges tankönyvek, hiszen az idén április 1-je és 30-a között gyűjthették össze a tankönyvfelelősök a tankönyvigényt, s azóta a Kello már meg is küldte a megrendelést a nyomdáknak, amelyekben a gyártás az elmúlt héten megkezdődött.

Botrányok a tankönyvek körül

Mégis van tankönyvjegyzék? Visszadobják az iskolák rendeléseit

Az új digitális tananyagok is aggódásra adnak okot

Meglepő tankönyveket is kaphatnak az iskolások

Íme, egy újabb kínos tankönyvbaki

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.