Sok tantervből teljesen kimarad, ez pedig nagyon veszélyes Közoktatás
Eduline

Sok tantervből teljesen kimarad, ez pedig nagyon veszélyes

A magyarországi iskolák többségében semmilyen prevenciós tevékenység nem folyik. A tanárok nem tudják, hogyan beszéljenek a gyerekekkel a szenvedélybetegségekről, a tankönyvekben pedig alig foglalkoznak a témával.

Mivel a kerettantervek nem teszik kötelezővé, a tankönyvekben sokszor nem, vagy nem elégséges terjedelemben esik szó a szenvedélybetegségekről – írja az Abcúg.

“Majd otthon elolvassátok, térjünk rá a következő témára” – mondta egy tanár a negyedikesek körióráján. Ha mégis foglalkozik vele egy-egy könyv, akkor sokszor a tanár nem tud mit kezdeni a témával, így nem kezelik helyén azt.

Drogprevencióval foglalkozó szakemberek szerint pedig 10 éves gyerekekkel már kéne beszélni arról, mi a részegség, az alkohol- és kábítószerfüggőség.

Ennek ellenére az alsós tananyagban mindössze egy órányi anyag szól erről, az is a környezetismeret könyvben. Mivel mára a drogprevenció és az iskolai szociális munkások gyakorlatilag teljesen kiszorultak az iskolákból, így marad az osztályfőnöki óra, ahol szóba kerülhetnek ezek a dolgok – írja a portál.

Egy szakember szerint minimum hat órát kéne beszélgetni a gyerekekkel a témáról, hogy hatása legyen, és nem külsős, a tanulók számára vadidegen szakemberek, hanem a nevelők, tanárok feladata lenne ez.

A tanárok azonban sokszor nincsenek felkészítve arra, hogyan kell a témát előhozni: “Nem emlékszem rá, hogy az egyetem alatt tanultunk volna bármit arról, hogy milyen módszertannal kell majd megismertetnünk a gyerekekkel a szenvedélybetegségek témakörét” – mondta el az Abcúgnak egy tanár.

A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület felmérése szerint az iskolák többségében semmilyen prevenciós tevékenység nem folyik.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.