Sorban kosarazzák ki az egyházakat a budapesti iskolák Közoktatás
Eduline

Sorban kosarazzák ki az egyházakat a budapesti iskolák

Két egyház három elutasítást is kapott a közelmúltban, miután jelezték szándékukat, hogy bizonyos iskolák fenntartói jogát átvennék. A szülők egyértelműen a váltás ellen álltak ki.

Nemrég mi is megírtuk, hogy hirtelen meglehetősen fellendült az egyházi kereslet a budapesti iskolák iránt.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa például februárban jelentkezett be a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola fenntartói jogáért.

Mivel a szülők már egy erről tartott fórumon indulatosan elutasították, hogy az iskola egyházi fennhatóság alá kerüljön, nem volt meglepő, hogy a csütörtökön zárult szavazáson a szülők 630-3 arányban leszavazták a kérvényt.

A sikeres átadás-átvételhez a szülők több mint felének kellett volna a váltás mellett voksolnia. Korábban szintén a szülői ellenállás gátolta meg, hogy egyházi kézbe kerüljön a józsefvárosi Deák Diák (őket a Hajdúdorogi Egyházmegye kereste meg), és a szintén VIII. kerületi Vajda Péter. Utóbbi két esetben az egyházak - látva a szülő ellenállást - maguk lépett vissza a szándékuktól.

(hvg.hu)

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.