Elégedett a minisztérium, megérkeztek a tankönyvek az iskolákba Közoktatás
MTI

Elégedett a minisztérium, megérkeztek a tankönyvek az iskolákba

Időben megérkeztek a tankönyvek minden iskolába tanévkezdésre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának...

Tankönyvek a raktárban. A helyettes államtitkár szerint időben megérkeztek a kiadványok az iskolákba

Időben megérkeztek a tankönyvek minden iskolába tanévkezdésre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési helyettes államtitkára hétfőn. Sipos Imre elmondta, hétfőre a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) az összes tankönyvet kiszállította az iskolákba, több mint 1,2 millió diák átvehette névre szóló tankönyvcsomagját.

Hangsúlyozta: a rászorulók mellett az összes elsős ingyenesen kaphatja meg a tankönyveit, a jövő tanévben újabb évfolyamként lépnek be majd a másodikosok, és ezután felmenő rendszerben a többi osztály. Az idén több mint 708 ezer diáknak jár az ingyen tankönyv - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy az iskoláknak nem kellett pénzzel foglalkozniuk, és a szülőknek sem kellett sorban állni fizetéskor, csak a tankönyvekért kellett bemenniük az intézményekbe. Az új rendszernek köszönhetően átlátható tankönyvellátás alakult ki. A helyettes államtitkár elmondta, a fenntartókkal és az intézményekkel folyamatosan tartották a kapcsolatot, és igyekeztek az esetleges problémákat kiküszöbölni.

Jelezte, hogy bizonyos változások, finomítások várhatók a jövőben a rendszerben, de ezeket nem részletezte. Az a fő cél, hogy átlátható, költséghatékony és minőségi tankönyvellátás legyen az országban - hangsúlyozta.    

Az államtitkárság a kiosztott háttéranyagban arról írt, hogy a kormány 2010-től megállította a tankönyvárak növekedését. A Nemzeti Tankönyvkiadó 2004-es eladásakor a kormány azt ígérte, hogy a privatizáció kedvező, árcsökkentő és minőségjavító folyamatokat indít el, ezzel szemben 2004 és 2010 között az árak több mint a duplájukra emelkedtek. Míg 2005 és 2010 között az akkori oktatásirányítás infláció feletti áremelkedést tett lehetővé, addig 2010-től a szaktárca vezetője minden évben élt árkorlátozó jogával, s az árakat gyakorlatilag befagyasztotta - közölték.

Arany László Tamás, a Kello igazgatója elmondta, hogy a legtöbb intézmény hétfőn, az első tanítási napon osztotta ki a tankönyvcsomagokat. Azok, akiknek fizetniük kellett, többségükben már kiegyenlítették a tankönyvek árát - tette hozzá, megjegyezve, a jövőben nagyobb gondot kell fordítaniuk az információáramlásra, hogy a szülők minden ismerettel rendelkezzenek.

Arról, hogy előfordult, hiányos tankönyvcsomagot kaptak a diákok egyes iskolákban, azt mondta, volt több intézmény, ahol nem megfelelő rendelést adtak le. Megpróbálták még a nyári időszakban felkérni az érintett iskolákat, hogy ezeket a hiányosságokat pótolják. Az ígérte, hogy az iskolákba el fognak juttatni minden olyan könyvet, amelyet korábban nem rendeltek meg, vagy más ok miatt hiányoztak a csomagból.

Több mint 1500 diák segítette a munkát, és csomagolta a könyveket, ha egy százalék hiba van, már az is nagy arány - jegyezte meg. Azt mondta, a csekkes befizetés mindenképpen korszerűbb, mint a korábbi, amikor akár fél napot is sorban kellett állniuk a szülőknek, és biztonsági kockázatot is jelentett az iskoláknak, hogy nagy összegek kezelésével kellett foglalkozniuk. Korábban azt kérték mindenkitől, augusztus 15-ig fizesse be a könyvek árát, és az addig az időpontig fizetőkről augusztus 27-én értesítették az intézményeket, hogy átadhatók a könyvek. Akik ezután fizettek, azoktól azt kérték, a befizetési igazolást vigyék magukkal az iskolákba.

A tankönyvek pótrendelésének határideje szeptember 5. Az iskolai tankönyvfelelősök addig tudják kezelni a tévesen megrendelt tankönyveket vagy az időközben iskolát váltó diákokét. A tankönyvfelelősök díjazásáról az iskolaigazgatók döntöttek - tette hozzá.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.