Remek magyar eredmény a kémiai diákolimpián Közoktatás
MTI

Remek magyar eredmény a kémiai diákolimpián

Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa közleményében azt írta: a július 6. és 15. között, Thaiföldön megrendezett 49. kémiai diákolimpián 76 nemzet 297 diákja vett részt.

A magyar csapat a 10. helyet szerezte meg az országok nem hivatalos rangsorában, ezzel az európai országok között az egyik legjobb eredményt érte el. A diákokat az ELTE Kémiai Intézete választotta ki, és készítette fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával - tette hozzá.

A csapat tagjai voltak: Sajgó Mátyás (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Turi Soma (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium), Kalapos Péter (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Botlik Bence Béla (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium).

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.