Ragaszkodik Hoffmann Rózsa terveihez a KDNP Közoktatás
MTI

Ragaszkodik Hoffmann Rózsa terveihez a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kitart Hoffmann Rózsa mellett a pedagógusok béremelésének ügyében - mondta...

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kitart Hoffmann Rózsa mellett a pedagógusok béremelésének ügyében - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a HírTv Péntek 8 című műsorában.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese úgy fogalmazott: kulcsfontosságúnak érzi, hogy a béremelés megtörténjen, és inkább "máshol vágnék a húsunkba", mint a pedagógusok béremelésénél. Ugyanakkor hangsúlyozta: a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások feltételeként olyan helyzetet kellett teremteni a költségvetésben a hiány tekintetében, hogy Magyarország támadhatatlan legyen.

Ha a dolgok nem alakulnak nagyon rosszul, akkor előteremthető az a pénz, amelyből megvalósítható a pedagógusok béremelése - erősítette meg. Hangsúlyozta: a pedagógusokat ez a béremelés megilleti, arról a kormány nem mondott le, és mindent megtesznek, hogy ezt az érintettek az első adandó alkalommal megkapják.

Azt mondta, biztos abban, hogy előbb-utóbb meglesz a pedagógusok béremeléséhez szükséges pénz. A miniszterelnök-helyettes a munkabeszüntetést fontolgató pedagógusoknak azt mondta: ha az ország megrendül, akkor biztos, hogy nem lesz a béremelésükre pénz, a hiányt pedig bármi történik, tartani kell. Azt fontolják meg, hogy egy sztrájkkal az ország helyzete jobb nem lesz - jegyezte meg.

Kérdésre válaszul kiemelte: ha valaki ebben a kérdésben meg sem "nyikkanhatna", az a baloldal. Felidézte Magyar Bálint miniszterségét is, aki - mint fogalmazott - anti-Klebelsberg Kunóként "porig rombolta" a kisiskolákat, és abban az időszakban, amikor ő vezette a tárcát, több tízezer pedagógust "raktak ki".

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.