Pukli szerint zsarolta a felmondott tanár, petícióról pedig nem tud Közoktatás
Eduline

Pukli szerint zsarolta a felmondott tanár, petícióról pedig nem tud

Pukli szerint zsarolta őt a felmondott tanár, a visszavételére írt petícióról pedig nem tud.

Pukli István is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Időkben megjelent egy cikk, mely szerint egy osztályfőnök felmondott, mert nem ért egyet az igazgató szerinte politikaivá vált fellépéseivel. A tanár mellett állítólag 80 szülő írt alá egy petíciót.

Pukli a 24.hu-nak zsarolásként írta le, amit Bereczky Csongor tett. Azt is elmondta, ő március 24-én ismét bizalmat kapott a tantestülettől.

A portál az igazgatót idézve azt írja, ő nem a Teleki igazgatójaként, hanem a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék képviselőjeként mondta el március 15-i beszédét.

Pukli szerint bár Bereczky beadta neki lemondását, ő marasztalta, mert érettségiző osztályt hagy így magára. Bár a petíció is azt követeli, illetve Bereczky is jelezte, visszatérne az iskolába, Pukli szerint ez nem következik be, helyettesítő tanárt keresnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.