Pukli miatt mondott fel egy telekis tanár? Közoktatás
Eduline

Pukli miatt mondott fel egy telekis tanár?

A Magyar Idők szerint Pukli István harcossága és a túlzott médiafigyelem miatt mondott fel egy tanár a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban, akit a szülők petícióval akarnak visszaszerezni.

A lap szerint a kerületi tankerületnek küldtek el egy levelet 80 szülő aláírásával, hogy Bereckzy Csongor angoltanár-osztályfőnöket vegyék vissza az intézménybe.

A Magyar Idők szerint a tanárnak nem tetszett Pukli István harcos március 15-i beszéde, és ezt jelezte is, mint ahogy azt is szóvá tette, hogy túl nagy a sajtó jelenléte az iskolában.

Kapcsolódó cikkek

Egy órán át tiltakoztak a tanárok és diákok

Tart a lejáratástól Pukli, ezért elárult pár kínos dolgot

A tanár felmondással fenyegetőzött, mire Pukli állítólag azt mondta neki, hogy ha így gondolja, jobb, ha tényleg elhagyja az intézményt. A szülők a lap szerint a tavaszi szünet után értesültek arról, hogy az osztályfőnök nem tanít már az iskolában.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.