Pukli felmond a Telekiben? Elárulta, mihez kezdene azután Közoktatás
Eduline

Pukli felmond a Telekiben? Elárulta, mihez kezdene azután

Az új Klik miatt távozna az iskolából az igazgató, és már nem ódzkodik a pártpolitikától.

A Magyar Narancs arról ír, hogy egy tegnapi beszélgetésen Pukli István azt mondta, jövő nyáron felmond a Teleki Blanka Gimnáziumban (ahol jelenleg igazgató), és szeretne egy konzervatív pártot.

A tanárlázadás egyik vezéralakja nagyjából egy hónapja jelentette be, kiszáll a Tanítanékból. Akkor ezt azzal indokolta, hogy a csoport részt vett egy menekülteket támogató tiltakozáson, amivel szerinte sok pártolót veszített a mozgalom.

Pukli a Narancsnak azt mondta, korábbi álláspontjával ellentétben azért döntött a távozás mellett, mert "fölállt az új Klik, és azért látni azt, hogy nem lett nagyobb a mozgástér, így vagy meghajlok teljesen, vagy kiszállok belőle". Korábban arról beszélt egy interjúban, hogy szeretne egy második igazgatói ciklust is a zuglói iskolában.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.