Pedagógussztrájk: kedden kezdődnek a tárgyalások Közoktatás
MTI

Pedagógussztrájk: kedden kezdődnek a tárgyalások

Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között - tette közzé...

Kedden délután lesz az első egyeztető tárgyalás a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között - tette közzé honlapján szombaton a Pedagógusok Szakszervezete. A kormány az egyeztetésre korábban Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki.

Csütörtökön a tárgyalások azonnali megkezdését javasolta a pedagógusok sztrájkbizottságának követeléseiről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László elnök közleményében akkor azt írta: a PDSZ és a sztrájkbizottság egésze érdekelt a hatékony, tárgyszerű és eredményes tárgyalások lefolytatásában.    

A közoktatásban működő ágazati szakszervezetek október 19-én jelentették be, hogy sztrájkbizottságot alakítottak. Ekkor tudatták, hogy hivatalos levélben tájékoztatják a kormányfőt a sztrájkbizottság megalakulásáról, és azt kérték, jelölje ki a tárgyalópartnert. Mendrey László akkor azt közölte: követelésük, hogy január elsejével a közalkalmazotti bértáblán 20 százalékos emelést hajtsanak végre, függesszék fel az iskolák ekkortól tervezett állami átvételét, valamint kérték a pedagógus-életpályamodell bevezetését.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.