Pakisztánban is diákok szenvedtek szörnyű balesetet Közoktatás
MTI

Pakisztánban is diákok szenvedtek szörnyű balesetet

Sárlavina temetett maga alá nyolc tizenéves diákot Pakisztán északi részén, ahol napok óta heves esőzések vannak - közölték vasárnap tisztségviselők.

A helyi katasztrófavédelmi hivatal szóvivője, Latifur Rehman elmondta, hogy a szerencsétlenség szombaton történt az afgán határ közelében lévő Szuszam faluban.

Az áldozatok 14 és 18 év közötti iskolások, akik éppen hazafelé tartottak egy vizsga után. Észak-Pakisztánban és az ázsiai ország más térségeiben is egy hete tartanak az esőzések, amelyek már 79 halálos áldozatot követeltek és legalább 100 embernek okoztak sérüléseket.

Tegnap Spanyolországban egy busz borult fel, egy magyar egyetemista is volt rajta.

Országszerte több mint 200 ház rongálódott meg részlegesen vagy teljesen a rendkívüli időjárás miatt. Rehman közölte, hogy a helyi vezetés a hadsereggel, rendőrséggel és félkatonai erőkkel közösen igyekszik megtalálni a diákokat, akik gyaníthatóan mind meghaltak.

Eddig kettejük holttestét tudták csak kiemelni a sártengerből, a folyamatos esőzés ugyanis igencsak megnehezíti a mentési munkálatokat.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.