PSZ: egy évvel halasszák el az új Nemzeti alaptanterv bevezetését Közoktatás
MTI

PSZ: egy évvel halasszák el az új Nemzeti alaptanterv bevezetését

A Pedagógusok Szakszervezete azt kezdeményezi, hogy egy évvel halasszák el az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését - közölte a szakszervezet hétfőn az MTI-vel.

Az érdekvédelmi szervezet javaslatát az idő rövidségével indokolja, azt szeretnék, ha lenne elegendő idő az érdemi szakmai párbeszédre, majd a felkészülésre. Közleményükben kiemelték: az oktatási kormányzathoz elküldött szakmai véleményében a PSZ arra is kitért, hogy nem készült el a törvény által előírt értékelés arról, hogyan vált be a jelenlegi Nat, így a Pedagógusok Szakszervezete nem tudja, mit és miért akarnak megváltoztatni.

A nyilvánosságra került tervezet nem csökkenti a tananyag mennyiségét, sőt egyes tantárgyaknál még növeli is. Új tantárgy lenne a társadalomismeret, de nem derült ki, kik oktathatják azt - sorolták kifogásaikat.

Hozzátették: az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére kevésbé alkalmas a jelenlegi koncepció, a merev szabályozás nem segíti elő az egyénre szabott oktatást. Kimaradt a szakközépiskolák közismereti alaptanterve, az eltérő nevelési igényű gyermekek tantervéről sincs információ. Az óvodai-iskolai átmenet megkönnyítésére bevezethető lenne a 0. évfolyam, ám az önként vállalt feladatokra eddig sem volt pénz, továbbá a választhatóság a PSZ szerint növelheti a szegregációt - véli a szakszervezet.

Az új Nemzeti alaptanterv munkaanyagához a véleményeket szeptember 30-ig várták. A Nat a tervek szerint 2019 szeptemberében lép életbe.

Komoly kritika az új alaptanterv tervezetéről: hű maradt a centralizációhoz

„Ez a NAT továbbra is nagy mennyiségű tananyag megtanítására kötelez, részben azzal, ami már most benne van, részben pedig azzal, hogy újból kötelező kerettanterv fogja még inkább részletezni a tananyagot" - írja a Nemzeti alaptanterv (NAT) pénteken közzétett tervezetéről Nahalka István oktatáskutató.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.