PSZ: Azt sem tudják az iskolák, hogy hány tanárral dolgoznak szeptembertől Közoktatás
Eduline

PSZ: Azt sem tudják az iskolák, hogy hány tanárral dolgoznak szeptembertől

A szakgimnáziumok pontos tanterv hiányában bizonytalansággal várják a tanévet, a Pedagógus Szakszerveze attól tart, hogy tanárok vesztik majd el az állásukat.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint "a szakképzést nyújtó iskolák átalakítása miatt a tanárok nem tudnak tervezni, mert még nem jelentek meg a szakmai és közismereti tantervek." - nyilatkozta kedden az ATV-nek.

Kiemelte, hogy két héttel a tanévkezdés előtt még nem tudnak azzal számolni az igazgatók, hogy pontosan "hány szaktanárra és hány közismereti tanárra lesz szükségük". A probléma egyszerűen levezethető: a természettudományos tantárgyak csökkentése miatt nem lesz meg sok tanár kötelező óraszáma, ami átszervezést igényel.

Mindezek oda vezethetnek, hogy szaktanárok veszítk el az állásukat, vagy Palkovics László államtitkár ötlete alapján iskolák között fognak ingázni, hogy kitöltsék az óraszámukat.

Palkovics: Jobb lett volna, ha a tantárgy ki van dolgozva

Ősztől a szakgimnáziumot megkezdők számára eljöhet a vendéghallgatói ingázás ideje, ha később más tárgyból szeretnének érettségit tenni- derül ki Palkovics László oktatási államtitkárral készült interjúból. Az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. Az államtitkár egyértelmű sikerekről beszélt az oktatás finanszírozása kapcsán, úgy véli, hogy a jövőbeli működésben sem lesz hiány.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.