Óvodásokat vert meg egy anyuka Balassagyarmaton Közoktatás
Eduline

Óvodásokat vert meg egy anyuka Balassagyarmaton

Besétált az óvodába, leszidta, majd meg is ütötte a kisgyerekeket.

Garázdaság miatt állította bíróság elé az ügyészség azt a 46 éves nőt, aki egy balassagyarmati óvodában két óvodást is megvert - írja a hvg.hu az ügyészségre hivatkozva.

A nő még május 30-án ment be gyerek óvodájába, ahol bántalmazta a gyerekeket.

Az egyik óvodás kezére ráütött amiatt, mert az korábban megkarmolta a gyerekének a kezét. Ezután bement az épületbe, és az egyik csoportból kihívott egy másik óvodást, őt is megszidta, majd az ő kezére is ráütött a gyerekét ért sérelem miatt.

A nő elismerte a bűncselekményt, az ügyészség nem sokkal a történtek után bíróság elé állította. A Balassagyarmati Járásbíróság 30 000 forint pénzbüntetésre ítélte őt, valamint kötelezte a 15 000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.