Tiltakoznak az egyházi fenntartás ellen a kiskunhalasi óvodában Közoktatás
Eduline

Tiltakoznak az egyházi fenntartás ellen a kiskunhalasi óvodában

Vinné az egyház a kiskunhalasi Csipkeházi Óvodát is, a szülők azonban tiltakoznak, mivel épp az intézmény szabad szellemisége miatt vitték oda a gyereküket – erről számol be a nol.hu.

A felháborodott szülők nem értik a dolgot, mivel korábban egy helyi óvodát már odaadtak a katolikus egyháznak, így aki vallásos nevelést szeretne a gyerekének, van lehetősége erre.

A jó állapotban lévő intézménybe évek óta túljelentkezés van, sokan direkt ide szeretnék járatni a gyereküket. Az óvodának saját nevelési programja van.

Ráadásul a szülők bőkezűen támogatják az intézményt, több millió forintnyi eszközbeszerzést a szülői befizetésekből fedeztek. A portál úgy tudja, az óvoda nevelői testülete is ellenzi a fenntartóváltást.

Az nevelők-oktatók munkaviszonya az egyházi átvétellel megváltozik (ez iskolák esetén is így van), és általában a rosszabb feltételű munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek a közalkamazotti jogviszonyból.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.