Óriási magyar siker a földrajzi olimpián Közoktatás
Eduline

Óriási magyar siker a földrajzi olimpián

A magyar versenyzők három érmet is szereztek a belgrádi Nemzetközi Földrajzi Olimpián (iGeo).

A magyar versenyzők három érmet is szereztek a belgrádi Nemzetközi Földrajzi Olimpián (iGeo).

Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért. Ennek köszönhetően az országok nem hivatalos versenyében a magyar csapat történetének egyik legsikeresebb szereplésével térhetett haza.

A 160 versenyző közül négy magyar diák vett részt az eseményen. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte hazánkat.

A csapatot a Pécsi Tudományegyetemről Dr. Trócsányi András egyetemi docens, mint felkészítő tanár, valamint Bálint Dóra doktorandusz, a felkészítés koordinátora vezette.
„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.