Nobel-díjat kaphat a lányok oktatásáért harcoló diák Közoktatás
MTI

Nobel-díjat kaphat a lányok oktatásáért harcoló diák

Meghívta a Buckingham-palotába egy fogadásra a pakisztáni tálibok támadását túlélő Malala Juszufzait II.

Meghívta a Buckingham-palotába egy fogadásra a pakisztáni tálibok támadását túlélő Malala Juszufzait II. Erzsébet királynő. Malala Juszufzai részt vesz a Brit Nemzetközösség oktatói tiszteletére október 18-án tartott fogadáson a Buckingham-palotában – közölte vasárnap a királyi palota szóvivője.

A lányok oktatásáért folyó harc jelképévé vált 16 éves kamaszlány a Nobel-békedíj egyik idei jelöltje. A 2013. évi díjazott nevét október 11-én jelentik be. A fogadást, amelyen tanárok és egyetemi oktatók vesznek részt, a királynő és férje, az edinburghi herceg adja.

Malala, aki történetét egy kedden - Magyarországon is - megjelenő könyvben írta meg, és amelyből a The Sunday Times című vasárnapi brit lap adott közre részleteket, Angliában él családjával a műtétje óta.

Malala Juszufzai 11 évesen tett szert ismertségre 2009-ben, amikor álnéven vezetett blogot arról, hogy milyen kislányként a tálibok által ellenőrzött északnyugat-pakisztáni Szvát-völgyben élni, ahol a szélsőséges iszlamisták a lányoknak, nőknek megtiltották, hogy iskolába járjanak. 

A tálibok bosszúból megpróbálták megölni: 2012. október 9-én az iskolából hazatérőben az iskolabuszon fejbe lőtték. A kislány súlyos sérülést szenvedett. Malalát Nagy-Britanniába szállították, ahol Birminghamben sikeresen megműtötték. Jelenleg itt lakik és március óta itt jár iskolába is.

Idén augusztusban a Nemzetközi Gyermek Békedíj elnevezésű kitüntetést adományozták Malala Juszufzainak. A díj odaítélésével a KidsRights holland gyermekjogi szervezet olyan "bátor és tehetséges" gyermek tevékenységét jutalmazta, aki megítélése szerint különösen elkötelezett a gyermekek jogainak érvényre juttatása mellett, és aki az életét is kockáztatta azért, hogy a világon minél több kislány, gyermek járhasson iskolába. Juszufzai megkapta már a pakisztáni Nemzeti Ifjúsági Békedíjat és a francia Simone de Beauvoir-díjat is.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.