Nincs megállás, újabb egyházi intézmény létesül Közoktatás
eduline/mti

Nincs megállás, újabb egyházi intézmény létesül

Hamarosan megkezdődik és jövő szeptemberig be is fejeződik Veresegyház első gimnáziumának építése, a kivitelezés költségeit fele-fele arányban az önkormányzat és a váci egyházmegye viseli - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel.

Pásztor Béla elmondta, hogy a négyosztályos gimnázium zöldmezős beruházásként a város északi részén kap helyet. Az épület tervei már elkészültek, a kivitelezőt azonban még nem választották ki.

A beruházás nettó 720 millió forintba kerül, ezt 50-50 százalékban a helyi önkormányzat és a váci katolikus egyházmegye állja, míg a berendezés, a felszerelés és a működtetés költségeit az egyház vállalta magára - tette hozzá.

A polgármester tájékoztatása szerint a rohamosan gyarapodó településen ez lesz az első középiskola, építése az évről évre növekvő gyermeklétszám miatt vált halaszthatatlanná. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, s alig egy év alatt be is fejeződnek, hogy 2017 szeptemberében elindíthassák az első két osztályt.

A gimnázium nem csak helyből fogad majd tanulókat, de túljelentkezés esetén a veresegyházi fiataloké lesz az elsőbbség - jelezte Pásztor Béla.

A gimit tehát nem az állam tartja fenn, hanem az egyház, ez a modell pedig egyre inkább bevett. Hogy pontosan miért probléma ez egyesek szerint, arról bővebben itt olvashattok.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.