Nem követett el bűncselekményt Pukli Közoktatás
Eduline

Nem követett el bűncselekményt Pukli

Hamarabb terjedt el a nyomozás híre, mint hogy azt egyből meg is szüntették.

Hétfőn terjesztette el a sajtóban Tényi István bejelentő, hogy korábbi keresete alapján nyomozás indult a tanári és civil tiltakozás egyik vezető alakjával ,Pukli Istvánnal szemben. Az információkat először a személyiségi jogok miatt nem erősíthette meg a BRFK, később azonban egyértelművé vált, hogy valóban nyomozás indult a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójával szemben, mert állítólag az ő nyomására mondott fel egy tanár, aki nem értett egyet a civil tevékenységével.

A nol.hu szerdán úgy értesült, hogy a nyomozást igaz, hogy elrendelték, de még hétfői hatállyal meg is szüntették bűncselekmény hiányában - az ügyet a Kiemelt Ügyek Főosztálya vitte a BRFK-n.

Pukli az esetről korábban úgy nyilatkozott, hogy a tanár maga jelentette be távozási szándékát, nem született közös megegyezés sem - így 60 nap felmondási idővel engedheti el.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.