Mégsem francia sofőr vezette a magyar iskolások buszát? Közoktatás
MTI

Mégsem francia sofőr vezette a magyar iskolások buszát?

Két főállású magyar sofőr vezette a péntek éjjel az olaszországi Verona közelében súlyos balesetet szenvedett buszt - mondta el a járművet adó Pizolit Személyszállító Kft. egyik alkalmazottja szombaton az MTI-nek.

Mint fogalmazott: nem érti, miért merült fel, hogy a jármű kormánya mögött egy francia sofőr ült a baleset idején.

Tudomása szerint a hazafelé tartó autóbuszt a sítábor ideje alatt végig kint tartózkodó két magyar sofőrjük vezette.

A Setra márkájú, 57+2 személyes autóbusz jó műszaki állapotú volt, sofőrjei régóta vezető, gyakorlott szakembereknek számítanak - tette hozzá. A cég tulajdonos-ügyvezetőjét nem tudta elérni az MTI.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.