Tankönyv nélkül maradhatnak szeptemberben a diákok Közoktatás
Eduline

Tankönyv nélkül maradhatnak szeptemberben a diákok

Az 1., 5. és 9.

Az 1., 5. és 9. évfolyamon kívül a többit egyelőre nem érintik a szeptemberben életbe lépő új kerettantervek: a számukra szükséges tankönyveket március végéig kell megrendelniük az iskoláknak. Ez azonban szinte lehetetlen feladat, mivel az intézmények csak a napokban kapták meg azt a kódot, amellyel be tudnak lépni a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) rendszerébe, amely ráadásul gyakran összeomlik a nagy terheltség miatt - írja a Népszabadság. Az 1., 5. és 9. évfolyam tankönyvigényét május 15-ig kell leadniuk az iskoláknak: erről itt olvashattok.

Az iskolák helyzetét tovább nehezíti azoknak a gyereknek a tankönyvbeszerzése, akik ingyenes ellátásra jogosultak. A korábbi, vagyis az önkormányzati fenntartású iskolarendszerben a települések kiegészíthették az állami tankönyvtámogatást, ami jelenleg gyerekenként 12 ezer forint, most viszont az állam nem biztosít ennél nagyobb összeget.

Korábban meg lehetett tenni azt, hogy az alsóbb tagozatokban megmaradt összeget átcsoportosították a felsőbb tagozatos, vagyis drágább eszközigényű diákok keretére. A KELLO rendszerében azonban minden diákra külön-külön kell leadni a tankönyvrendeléseket, így ezt a rugalmasságot egyelőre nem tudja kezelni

A Népszabadságnak az érintett tanárok azt mondták: szerették volna megtudni, lazíthatnak-e a rendszeren, de hiába hívogatták az erre hivatott  KELLO ügyfélszolgálati számát, azt nem veszi föl senki, jó esetben üzenetrögzítőre kapcsol.

A köznevelési államtitkárság a Népszabadság érdeklődésére azt írta, hogy a KELLO rendszere a határidőn túl is „rugalmasan működni fog, és fogadni fogja a rendeléseket”. "Egy friss tankönyvrendeletről kiderült, hogy rugalmasan kell kezelni az abban leírt határidőket" – kommentálta a minisztérium válaszát Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnöke.

"Vajon a tankönyvkiadók is ilyen rugalmasan kezelhetik a tankönyvek leszállításának határidejét? Egyáltalán nem látjuk, hogy biztosított lenne a biztonságos tankönyvellátás. Ezért a tankönyvesek egy vészforgatókönyv elkészítését szorgalmazzák a minisztériumnál" - tette hozzá.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.