Napi cukiság: összeházasodott két ovis Kecskeméten Közoktatás
Eduline

Napi cukiság: összeházasodott két ovis Kecskeméten

A gyerekek a polgármesteri hivatalban tettek egy látogatást, a házasságkötő terem hangulata hirtelen elhatározásra késztetett két gyereket.

A Szivárvány Óvodába járó gyerkőcök a kecskeméti házasságkötő teremben arra inspirálták Tóth-Aradi Mónika anyakönyvvezetőt, hogy egy kis móka jegyében eljátszanak egy esküvőt - írja a baon.hu.

A gyerekek körében gyorsan megszervezték a tanúkat, a családokat, az óvónők pedig Tibor és Villő személyében találtak rá - önként jelentkezőként - az ifjú párra.

A vőlegény és a menyasszony mindent pontosan úgy csinálhatott, ahogy a felnőttek: zenére bevonulás, eskü, gyűrű, puszi., majd az óvodai jelükkel hitelesítették az anyakönyvi lapot.

A szertartás végén közösen gyújtottak gyertyát és szimbolikusan két különböző színű homokot is összeöntöttek, majd a násznéppel együtt koccintottak az üdítőkkel némi édesség kíséretében.

Kislétszámú óvoda is működtethető, de a szülőknek igyényelnie kell

A Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért közleménye szerint, ha problémás megfelelő óvodába íratni a gyermekeket, vagy csak túl távoli óvodába van lehetősége járnia a gyerekeknek, akkor az önkormányzattól igényelhető, hogy helyi óvodát nyissanak, akár kis létszámmal is. Nem kell - aránytalan terhet vállalva - másik településre hordani az óvodáskorú kisgyermekeket, ha a szülők úgy döntenek, hogy az önkormányzat helyben nyisson óvodát számukra.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.