Ez a nap videója: így örültek az Oscar-díjnak a Mindenki gyerekszereplői Közoktatás
Eduline

Ez a nap videója: így örültek az Oscar-díjnak a Mindenki gyerekszereplői

A Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában óriási volt az öröm, miután a Mindenki kapta az Oscar-díjat a kisfilmek mezőnyében. A győztes filmben ők alakították a kórust. A hvg.hu az iskolában, a gyerekekkel várta a bejelentést.

Molnár Mónika kórusvezető a hvg.hu-nak azt mondta, nagyon boldog, egy picit el is pityeredett a meghatódottságtól. Hozzátette: ő érezte, hogy nyerni fognak, de azért félt tőle, hogy csalódottak lennének a gyerekek, ha mégsem így történne.

A hvg.hu megörökítette a legjobb rövidfilmnek járó Oscar bejelentésének pillanatát is, a videót itt nézhetitek meg.

Ahogy arról beszámoltunk, Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?