Megvonják a családi pótlékot, kevesebb a lógós diák Közoktatás
MTI

Megvonják a családi pótlékot, kevesebb a lógós diák

Soltész Miklós szerint fontos és jó eredményeket hozó kormányzati döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz...

Soltész Miklós szerint fontos és jó eredményeket hozó kormányzati döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése 2010-ben, hiszen az eltelt években jelentősen csökkent az igazolatlan hiányzások száma az oktatási intézményekben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ezt csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón mondta.

Soltész Miklós közölte: a legutóbbi három tanévben 22, 15, illetve 30 százalékkal csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma az előző esztendők mutatóihoz képest. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az intézkedés különösen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szempontjából fontos, hiszen  felzárkózásuk alapja az iskolai tanulás.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP-kormány 2010-ben az első intézkedései között hozta meg a családi pótlék fizetésének iskolalátogatáshoz kötését, melyet lépcsőzetesen vezettek be.

Az első évben felfüggesztették az 50 órától igazolatlanul többet hiányzó gyermekek utáni családi pótlék kifizetését, de természetben megkapták a juttatást az érintett családok. A második évben a 16. életévüket betöltöttek esetében viszont teljesen megszüntették a pótlékot, ha 50 órától nagyobb volt a hiányzás, míg a harmadik évtől kezdődően már életévtől függetlenül minden gyermekre vonatkozik az előírás.

Az államtitkár szerint az intézkedést bírálóknak nem volt igazuk akkor, amikor szegénységellenességet emlegettek. A döntés éppen a nehéz sorsú családokat és a gyermekeket szolgálta: olyan kötelezettséget állított fel számukra, ami a hátrányaikat leküzdő tanulás fontosságát erősítette és erősíti - mutatott rá.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.